Történet

Egy Aizu Hyuga no Kami Iko (1452-1538) nevű szamuráj 1490-ben megalapította a Kage-ryu (árnyék iskolája) nevű kenjutsu stílust, majd Sugimoto Bizen no Kami (1467-1524) létrehozta a Kashima Shinkage-ryu iskolát. A stílus ötödik örököse, Kamiya Denshinsai Sadamitsu (1582-1663) változtatta az iskola nevét Jikishin-ryu-ra. Ez változott Jikishin Seitoha-ra a hatodik nagymester, Takahashi Danjozaemon Shigeharu (1610-1690) által, míg végül a Jikishin Kage-ryu (ősi árnyék legújabb iskolája) nevet a hetedik nagymester adta, Yamada Heizaemon (1639-1716).

Yamada Heizaemon súlyos sérülést szenvedett tizennyolc éves korában, egy bokutoval vívott párbaj során. Nem is edzett harminckét éves koráig, amikor is először hallott Takahashi Danjozaemon iskolájáról, ahol a tanítványok védőmaszkot és védőkesztyűt viseltek, így megvédhették magukat a gyakori sérülésektől. Gondolkodás nélkül jelentkezett tanulónak és negyvenhat éves korára meg is szerezte a Menkyo Kaiden fokozatot. Sajnálkozva jegyezte meg tanítványainak, hogy mennyire hiányolja az igazi szellemet és bátorságot a gyakorlásból, és milyen sokan koncentrálnak csupán a katák sulykolására. Ekkor kezdte kialakítani saját tréning rendszerét, mely lehetővé tette a tanítványoknak, hogy teljes erővel sújthassanak le az ellenfelükre, de ne kelljen súlyos sérülésektől tartaniuk. Harmadik fia – az iskola nyolcadik örököse – Naganuma Shirozaemon Kunisato (1688-1767) fejezte be édesapja munkáját.

A teljes védőfelszerelés kezdetben még csak az arcvédőből és a kesztyűből állt (men és kote). „Ahogy a törzsedet csak az általad viselt kimono vékony anyaga védi, úgy tanít meg a fájdalom, hogy ezen az érzékeny területen kerüld el a találatot a keiko során.” Később bevezették a testet védő páncélt és ezt a védőfelszerelést összekötötték a Shinai geikoval. E gyakorlási módszernek nagy szerepe volt a Kendo kialakításában.

A Jikishin Kage-ryuban nagyon fontos a bokken használata is, amellyel a test minden részére vágunk, a fejre, törzsre, karra és a lábakra is. A bokken mellett van még egy speciális eszköze is a gyakorlásnak, ez a kard hosszának megfelelő nehéz fából készült husáng. Ezt nemcsak erőfejlesztésre, hanem néhány tradicionális kata bemutatására is használjuk. A katanát az iai gyakorlatok során, illetve a tameshigiri gyakorlatoknál vesszük elő.

Stílusunk XIV. nagymestere a japán reformáció időszakának egyik leghíresebb kardvívója, Sakakibara Kenkichi (1829-1894) volt. Két legjobb tanítványa Yamada Jirokichi (1863-1930) és Matsudaira Yasutoshi (1835-1880?), aki a Jikishin Kage-ryu tradicionális változatát oktatta. Yasutoshi legügyesebb tanítványa volt Makita Shigekatsu (1849-1914), aki a polgárháború után Hokkaidora költözött, Aizu-ban élt és vált ennek a stílusnak az egyik legismertebb mesterévé. Halála után tiszteletére Atsuta faluban emlékművet emeltek.

Ez a település Makita Shigekatsu idejében egy nagyobb város volt. Sok halász jó módban élt ott, még az 1930-as években is, de azóta megváltoztak a tengeráramlatok és nem tudnak ott megélni a halászatból. Így ma már nagyon kicsi ez a település. Shigekatsunak nyolc gyermeke született, négy fiú és négy lány. Jikishin Kage-ryu Kenjutsut csak egyik fia tanult tőle, de később ő sem vitte tovább az iskolát. Családjában a harcművészetek útjára (fia után), a Goju-ryu Karate-do és a Jikishin Kage-ryu Kenjutsu elsajátításában, oktatásában legkisebb unokája, mesterünk Suzuki Kimiyoshi lépett.